2015

A 2015-ös évem érdekes volt. Volt benne unalom, megszokás, szomorúság, keserűség, bánat és boldogság is. Megtettem olyan dolgokat, amiket máskor nem. És élveztem. Magamért tettem, és persze olyan valakiért, aki nem tenné meg értem. Ez az ami nem változott. Folyton arra keresem a választ, hogy meddig lehet csak másnak tenni jót, és vissza semmit sem kapni. Tudom, hogy a szeretetben nincs elvárás. De egy idő után sajnos lesz. Legalább is bennem. Nem kérek sokat azt hiszem, ha szeretném, ha lenne valaki, akit csak annyira érdeklek, hogy feltegye azt az egyszerű kérdést, hogy baj van? Szeretnél beszélni róla? Segíthetek? Persze ez így ebben a formában nem teljesen igaz, mert volt aki feltette, de benne nem bízom annyira, hogy beszélni kezdjek. Akitől pedig ezt szeretném, soha nem fogja feltenni. Soha nem fogja megérteni, vagy megérezni, hogy mivel bánt meg. Új életet kezdett egy másik országban, ahová nem a saját akaratából ment ki. Hol könnyű, hol nehéz neki. Év végén meglátogattam, és azóta azt hallom, hogy nekem is ott a helyem. Nem tudom. Semmit sem tudok. Tudom, hogy neki jó lenne, mert lenne aki meghallgatja, aki segít ha kell, aki vigyáz a gyerekre. Nekem jó lenne mert kapnék egy kis szeretetet, amire egész életemben vágytam, de egy idegen országban? És tényleg koldulnom kell? Hallgatom, hogy milyen jó emberekkel hozta össze a sors ott. Hogy vannak még ilyenek? Akkor én minek kellek? Lehet csak a féltékenység mondatja velem, nem tudom, de valahogy rossz érzésem van azokkal az eberekkel kapcsolatban. A nővel találkoztam, és nem tudom miért, de nem volt szimpatikus. Ne legyen igazam, de rossz érzésem van. A segítségért majd benyújtják a számlát. Ha pedig én is ott lennék, annak nem lenne jó vége… kisajátítás… minden téren…