Ismételten itt vagyok. Hátam mögött egy majd három hetes végjátékkal, amit a volt munkahelyemen töltöttem, ‘Hál Istennek egész csendesen. Persze az azt megelőző időszak, ami a búcsúhoz is vezetett, annál hangosabb volt. Mégsem haragszom a főnökömre. Azt hiszem minden úgy történt, ahogy történnie kellett. Persze nem egy meggondolatlan lépést hoztam, (furcsa is lenne egy folyton agyaló valakitől) lesz hová mennem, legalább is remélem. Hogy jobb lesz e mint az eddigiek, nem tudom. Annyiból mindenképp, hogy a régi cégem egy kiképző tábor volt, két kiképzővel. Itt talán csak egy lesz, akivel nem sokat találkozom majd. Aztán majd kiderül egy hónap múlva…. Addig is élem a munkanélküliek “zavartalan” életét. Engem azért kicsit zavar, hogy nem tartozom sehová, nincs hová mennem minden reggel, nincs rendszer az életemben. Két napja, és még mennyi van hátra. Persze van mit elintéznem az új munkahelyemmel kapcsolatosan is, de azok egyelőre némi akadályba ütköznek, de megoldom őket.
Nem gondoltam volna, hogy ennyire “könnyű” lesz a búcsú mindazzal együtt, hogy akiket ott hagytam hiányozni fognak. Persze voltak ott olyanok is, akik kevésbé, de tudom, hogy nem lesz könnyű dolguk. Eddig sem volt, ezután meg pláne nem lesz. Remélem ők is jól fognak kikerülni a dolgokból és nem lesz semmi baj….
Pasi fronton semmi változás. A szívem még mindig csukva, bár az az igazság, hogy az elmúlt időszakban esélyt sem adtam senkinek, hogy kinyissa. Most azonban ráérek, úgyhogy akár jöhetne is valaki, aki megszínesítené legalább egy kicsit a mindennapjaimat. Azt hiszem most érdekelne a dolog, bár ki tudja meddig. Azért bizakodom.
Új munkahely…új élet… új én??? Talán….. majd meglátjuk….
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: