Ma van az utolsó februári hétköznap. Még két nap és itt a március. A tavasz, de az időjósok nem sok jót mondanak. Tegnap a városomban verőfényes napsütés volt, 25 km-rel arréb meg nem. Persze hol máshol lettem volna…. Már annyira rám férne a napfény, legalább feldobna egy kicsit. Igazából semmi bajom, és mégis….
Apám ismét külhonban van, ki tudja meddig, mert meló az ott sincs, meg itthon sem. Majd hazajön idő előtt megint, és nem csinál semmit. Mert az milyen jó. Várja a sült galambot, ami a szájába repül, közben meg tönkre megy mellette mindenki, és ő maga is. De jó lenne már egy önálló lakás, de hiába számolgatok, hitel nélkül nem megy, ha meg azt veszek fel, elzálogosítom a lakást, fizetem a részleteket, a szükséges kiadásokat, és semmi nem marad élni. A cég, ahol dolgozom is napról napra él, nehézséget okoz minden kiadás, elvettek minden eddigi juttatást az új évben….szép kilátások, nem szeretnék váltani, mert szeretem azt a helyet, és az embereket.
Olyan jó volt a hetem, meg sem álltam, de élveztem. Mindig van mit csinálnom máskor is, de most megoldottam egy komoly problémát, és ez olyan jó érzéssel tölt el. Persze voltak nyűglődős pillanataim, de most mégis olyan jó minden….jöhet a következő nagy falat. Vagyis még nincs vége, csak egyelőre. Az meg talán nem is baj. 🙂
Pasi téren nincs változás, változatlanul nincs. Én mindig ezeket a pipogya frátereket fogom ki. A legutóbbinak szerencsére nem jöttem be, mert nekem sem ő, sőt inkább menekülhetnékem volt tőle. Pedig nem is ismerem, de az a majdnem egy óra is soknak bizonyult, amit vele töltöttem. Egy idétlen gyerek, aki azt hiszi, hogy jópofa, közben meg iszonyatosan fárasztó. Én meg még dvd-kkel is elláttam, de szerencsére postázta őket, mert nagyon nem szerettem volna megismételni a múltkori körbe körbe mászkálást a városban. (Ez volt a randi).
Éppen most hoztak egy parfümöt és egy ajándék női karórát. Az én karomon nem áll jól, mert széles szíjja és nagy maga az óra is, és mivel anyának nem kell, mondván, hogy fiataloknak való, nekem meg van egy óra mániás ismerősöm…..azt hiszem meg fogja találni a helyét. 🙂
Remélem ez a csúnya köd sem sokáig vendégeskedik már nálunk, mint ahogy én sem nálatok.
Szép estét!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: