Ma ismételten volt egy szörnyű randim, pedig a horoszkópom szerint ma szerelembe eshetek. Na, a randi alanyommal ez nem fordulhat elő. Ráadásul még kell vele találkonom, hogy visszaszerezzem a kölcsön adott dvd-ket. Soha többé kölcsön…
Azon gondolkodtam, hogy mikor elkezdtem írni a blogot, mélyponton voltam, és akkor még volt mondanivalóm. Volt értelme annak, amit leírtam, mert segített nekem és talán másoknak is. Most pedig vagy semmi értelme annak, amit lefirkálok, vagy nincs semmi mondanivalóm. Vagy legalább is semmi értelmes.
Most is csak a szörnyű randikról, vagy a munkahelyi dolgokról esik szó. Persze gondolkodom én más dolgokon is, de hogy nézne az ki, ha arról írnék, hogy fura módon egyre több embert engedek be a magán szférámba, abba a kis körbe, ami körül vesz, és ahová sokáig csak a volt párom férkőzhetett be. Még a család tagjaim sem. Persze nem is nagyon akartak, de mégis csak furcsa, hogy a kollégákkal ez mennyire könnyen megy. Tőlük tanultam meg, hogy milyen jól tud esni egy érintés. Bármilyen kicsi is, és bármilyen okból is kapom. Legyen az véletlen, vagy azért, mert fázom, és így próbálnak melegíteni. Ugye milyen furán néz ki ez az egész? Jobb, ha megyek dolgomra…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: