Reggel felébredtem, és valamiféle számvetés fogalmazódott meg a fejemben. Tudom, hogy nem épp most van itt az ideje, de gondoltam papírra vetem, hátha egyszer még okulhatok belőle.
Meglepődve tapasztaltam, hogy Karácsony másnapján süt a nap. Fura, kellemes idő van. Tavaszias, de könyörgöm tél van. Na mindegy.
Szóval a Karácsonyi ének komor, goromba főhőséhez hasonlítottam magam. Valahogy nem éreztem a Karácsonyt a szívemben, és tudom, ha ott nincs, máshol sem találom meg. Pedig igyekeztem, de nem ment. A szüleim is elég normálisan viselkedtek, de háttérben ez nem volt igaz. Talán pont ez zavart? De hiszen az az ő életük, ez meg az enyém, mindenki úgy rontja el, ahogy akarja. Eszembe jutott a srác is, aki kedves, aranyos, és kedvel. Én is kedvelem, mégsem értem miért nem tudok vele hosszabb távra tervezni. Menekülök? Kifogásokat keresek? Vagy már érezni sem tudok? Az lehetetlen. Nem lehet, hogy kivesszen belőlem mindenféle érzelem. Ez így nem is igaz, mert nagyon megviselt, a szeptember. Biztos emlékeztek rá, mit össze szenvedtem. Ő fontos nekem, és hálás vagyok érte, hogy megismertem, de mi van a szerelemmel? Arra már nem leszek képes soha, vagy csak nem a megfelelő ember kerül az utamba? Mikor kell érezni fogom, hogy Ő az? Vagy nincs Ő az, csak ő az, és majd kialakul? A srác aki kedvel, kedves, aranyos, de hiányzik a szikra. Erre kaptam tőle csillagszórót és azt írta hozzá, hogy reméli annyira tudta pótolni a szikrát, hogy kellemesen teljen a karácsonyom.
Nem volt olyan rossz az évem, hiszen van munkahelyem, kedves emberek vesznek körül és azt hiszem kezdem megtapasztalni, hogy szerethető vagyok. Meglepve tapasztalom, hogy aki veszi a fáradságot és megismer, annak nyomot hagyok a lelkében. Nem tudom miért, de így van. Nem is akarom megérteni, csak örülök neki. Persze rombolásra is képes vagyok odabent, sajnos az éven ezt is megtapasztaltam. Bánom is, meg nem is, mert tanultam belőle. Remélem a másik fél is.
Itt volt nagymamám Szenteste. Csendben figyeltem, és azt láttam rajta, hogy elfáradt. Mintha menne össze. Tudom, hogy ő sem lesz már fiatalabb, de mintha kisebb lenne. Sokszor mondogatja, hogy jobb lenne már neki máshol, de remélem ez még sokáig nem következik be. Ugyanakkor nem tudok úgy viselkedni vele, mint ahogy szeretnék. Sokszor elvesztem a türelmem, vagy nem úgy szólok, ahogy szeretnék. Mások is hasonlóan vannak ezzel a családban. Mindig irigykedve figyeltem azokat, akik meg tudják beszélni a problémáikat, és úgy viselkednek egymással, mint egy igazi család. Ez nekem valahogy mindig hiányzott az életemből és nem tudom úgy kifejezni a bennem lévő érzéseket, mint ahogy szeretném. Remélem egyszer majd ezt is megtanulom. Mint ahogy azt is, hogy ne érezzem magam Scrooge-nak és megtapasztaljam a karácsony szellemét.
Boldog Új Évet kívánok!
“Mit van mit kívánni még,
Ily áldott időben?
Adjon Isten ami nincs,
Ez új esztendőben!”
/Arany János/