Azt hittem, ma meggyulladok. Forró volt az egész testem, és azt vizsgálták, nem vagyok e lázas. De nem voltam, pusztán csak melegem volt. A kezem is meleg volt, pedig az nálam nagy szó. 🙂 Általában jég hideg, meg a lábam is, pont minta béka altájéka. 🙂 Azt mondják jön a lehűlés. Csak egy kicsit légyszi, ne úgy hogy megfagyjon az ember jó?
Hétvégén anya rázúdította nagyiékra a válást. Vagy valami hasonlót. Az egyik nem tudott szólni, a másik győzködni próbálta, hogy gondolja meg. De könyörgöm mit? A hangulat már hosszú hónapok óta fagyos, mikor úgy tettek, mindha minden rendben lenne, felfordult az ember gyomra….. anya teljesen kikészült, feszült volt, rajtunk vezette le a feszültséget, folyton piszkált és durva volt. Mióta beszélt róla, minta könnyebb lenne a lelke, vagy nem is tudom. Kíváncsi vagyok mi lesz belőle…és akkor még jön a családi összejövetel is…. szép lesz.
Felköszöntött nagyim szomszédja is. Egy aranyos néni. Virágot szakított a kertjéből és nekem adta. 🙂 Meg anyának is, nem baj, hogy őt máshogy hívják. 🙂 Jó érzés, hogy gondolnak rám. 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: